Ajánlások
Rólunk írták
Varga Mihály, Mány polgármestere
"Felemelő eseménynek lehettem ma tanúja. Egy mányi, kisgyermekes család, évekkel ezelőtt megálmodta, hogy a lakóhelye közelében folyó Sajgó patak tövében, "megalkotja" a Mányi Berek nevű, természetes környezetet. Igazából a patak tövében elterülő, növény-és állatvilág megőrzése volt a céljuk.Ma az álomból valóság lett, hiszen a Balogh Család, Márti és András jóvoltából, a Szent Ferenc Kertműhely segítségével felavatásra, majd felszentelésre került a Naphimnusz ösvény, volt bábszínház, terep futás, kézműves és zenés programok a Mányi Berekben- ezen a csodás természetközeli patakparton.Én magam, teljesen átszellemülten jártam végig az ösvényt, a nádast, hiszen a gyermekkorom "Tüskevára" elevenedett fel bennem, évekig ezen a területen töltöttük a mindennapjainkat!Szívből ajánlom mindenkinek, szuper és egészséges program a megtekintése!Köszönjük Márti és András!"
Dukay Igor, természetvédelmi szakember
"Egy-két évvel ezelőtt volt módunk a Mányi Berek területének védelmében szakértőként részt venni. Úgy tűnik, hogy ez a pár hektáros, füzekkel, sásos foltokkal benőtt terület, melyen kis patak folyik át, megmenekült, és arra "használják", amire való: a természet éltetésére és bemutatására."
Dukay Igor összefoglalója a patak felméréséről és néhány tanulságáról itt olvasható: https://www.renatur.hu/blog/163-a-manyi-patakvolgy-felmerese-es-nehany-tanulsaga
Sőnfeld Mátyás, zeneterapeuta
"Köszönjük a meghívást, teremtésvédelmi és közösségvédelmi helyet hoztatok létre, minden elismerésem ."
Tomka Lea, hittanár, Laudato si' animátor, Út a vadonba szervező
"Mány mellett található vadregényes kis erdő csalogató kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Itt megtalálható kis patak, bunker, sok-sok különleges bokor és fafajta. Egyszerűen nem lehet vele betelni! Szent Ferenc Naphimnusz ösvénye pedig egy csoda!!Látogassatok el ide ti is!!"
Mi ajánljuk
Tóth Zoltán kertészete, vízinövény-termesztés, tóépítés
Dukay Igor környezetvédelmi tervező cége
Út a vadonba
https://www.facebook.com/utavadonbaGyerekekkel
Szent Ferenc Kertműhely
https://www.facebook.com/szftk
Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület


